Találkozz Tóth Gabival és Krausz Gáborral Budapesten a Cliff Konyhák 30 éves születésnapján!
Most július 14-én Gábor a budapesti Cliff Konyhastúdióban várunk minden érdeklődőt egy látványfőzéssel, akusztikus koncerttel és konyhabemutatóval egybekötött 30 éves születésnapi rendezvényünkön. Az esemény 17 órakor kezdődik Budapesten a Szarka utca 7. szám alatt található Cliff Konyhastúdióban. A nagy érdeklődéssel való tekintettel, kérjük regisztráljatok az alábbi adatok megadásával.
Tóth Gabi
A 2005-ös Megasztár 3. Helyezettje, az év női hangja. 2013-2016 között az X-Faktor egyetlen női mentora, 2019 óta Magyarország legnézettebb showműsorának, a Sztárban sztár leszek mestere. Többszörös arany-és platinalemezes énekesnő, 2023-ban “Az év női előadója” Petőfi Zenei Díj győztese.
Krausz Gábor
2005 óta dolgozik szakácsként, karrierjét a Gundel Éttermben kezdte majd közel 10 évet töltött Londonban, ahol Michelin csillagos séfektől tanulhatott. 2016-ban költözött haza Budapestre, számos étterem konyháját vezetve. Kreatív séfként Los Angelesben is megfordult, 2017 óta a Séfek Séfe gastro-reality állandó mentor-zsűritagja, 2021-ben megjelent első könyve a “Krausztronómia” elnyerte az Év Könyve díjat.
Gabi és Gábor 2018 óta alkot egy párt, 2019-ben házasodtak össze és ennek az évnek a végén megszületett kislányuk, Hannaróza Marika. Idén tavasszal költöztek Szentendrére ahol szeretnének egy családias vendéglőt nyitni a közeljövőben.
- Jelentkezz a július 14-ei születésnapi rendezvényünkre!
Add meg neved és email címedet, hogy biztos ott lehessél a pénteki rendezvényünkön.
Tóth Gabi és Krausz Gábor a Cliff König konyhabútorát választotta!



Igazi country megjelenésű vintage König konyhabútorunk, az a konyha mely akármilyen vidéki otthonban megállja a helyét és leendő tulajdonosainak a személyiségét is tükrözi. Ahogy a látványterveken is látszik, nem egy szokványos kialakítású helységet látunk, hanem nyílászárók, falak és a köroszlop által határolt térben álmodták meg az új konyhabútorukat, mely Gábor főzési helyigényét és kreativitását teljes mértékben kiszolgálja.
- Festett selyemfényű egyedi zöld frontok
- Lechner Arlington tölgy munkapult
- Fiókok: Extra – Blum Antaro integrált csendesítős
- Pántok: Extra – Blum Clip integrált csendesítős
Elérhetőségünk
Cím: 1056 Budapest, Szarka utca 7.
Telefonszám:
+36 20 622 0020
Email cím:
anna.besszer@cliff.hu
adam.besszer@cliff.hu